|
Ép
szemről van szó, amelyikkel mégsem lát jól az illető. Az érintett szemmel nem,
vagy csak erőlködve lehet olvasni. Ez abból adódik, hogy gyerekkorában az agya
nem tanult meg jól látni vele, mivel nem tudott éles kép keletkezni.
Ennek
oka lehet az, hogy az egyik szemén nagyobb a fénytörési hiba, mint a másikon és
ez nem derült ki időben – így nem kapott szemüveget – homályos a kép és az agy
nem tanulta meg használni a szemet.
Oka
lehet még a kancsalság.
Aki
kancsalít az duplán lát. Ha egy kisgyerek kancsalít valamilyen okból, akkor az
egyik szem képét az elnyomja, hogy ne lásson duplán és ezért tompalátó lesz.
Ezért
nagyon fontos, hogy a gyerekeknél időben kiderüljön a kancsalság. Ennek
kezelése elég nehézkes ugyanis egyetlen egy módon lehet a tompalátóvá válható
szemet kezelni, hogy ha a jó szemet szigorúan leragasztjuk. Ezzel kényszerítjük
a rossz szemet, hogy az legyen használva.
Ez
a módszer csak 10 éves korig alkalmazható. Ha tehát ezután vesszük észre, hogy
valaki tompalátó akkor már nem lehet rajta segíteni.
A
tompalátás egyéb okai lehet a szürkehályog vagy az éleslátás helyének működési
képességét rontó betegségek, vagy bármi, ami elzárja a fény útját az érintett
szembe. Ezek a hibák csak alapos vizsgálattal, a szem fénytörő közegeinek
átvilágításával mutathatók ki. Ezek az okok örökletesek is lehetnek.
Következményként
a két szem együttműködésének zavarai miatt nem alakul ki a térlátás. Emellett
az érintettek sérülékenyebbé válnak. Ha jól látó szemük bármilyen ok miatt
megsérül, akkor gyengén látokká, vagy vakokká válnak. A szem védelme azért is
fontos, mert a legtöbb sérülés a jól látó, ezért többet használt szemet érinti.
Sajnos,
ahogy a szemüveg sem segít, úgy a lézeres szemműtéttel sem tudunk javítani a
tompalátáson idősebb korban.
A
tompalátásra sokszor nem utal semmi külső jel, ezért fontos a gyerek rendszeres
vizsgálata csecsemőkorától kezdve. Amennyiben vizsgálatra szeretne bejelentkezni, kérjük hívja a +36 1
788-2927 telefonszámot, illetve töltse ki a regisztrációs lapot és visszahívjuk!
|