Orvosaink
Több évtizedes szakmai tapasztalat, évi több 1000 sikeres műtét
Több évtizedes szakmai tapasztalat, évi több 1000 sikeres műtét
Orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem 2009-ben, majd a Mária utcai Szemészeti Klinikán illetve a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban dolgoztam, ahol a szemészet szakma mellett az emberközpontú gyógyítás fontosságát is elsajátíthattam. A refraktív célú műtétek alapjait Olaszországban valamint Máltán volt lehetőségem megtanulni.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Saint James Szemészeti Központban a legmodernebb és legbiztonságosabb körülmények között végezhetem a szemészeti műtétek széles spektrumát. Fő tevékenységi köreim a szürkehályog, valamint refraktív célú lencseműtétek, lézeres látásjavító beavatkozások, illetve a magasfokú rövidlátás kezelésére szolgáló ICL műlencse beültetések.
Általános orvosi diplomámat a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szereztem, 2004 óta vagyok szemész szakorvos. Pályakezdőként a Mária utcai Szemészeti Klinikán tevékenykedtem, az ott szerzett tapasztalataim alapvetően meghatározták a szakmához fűződő szeretetemet, az empátia és a magas színvonalú betegellátás iránti igényemet.
A Saint James Szemészeti Központban látásjavító lézerkezeléseket, refraktív célú szemlencse műtéteket, illetve szürkehályog ellenes műtéteket végzek. Itt kellemes környezet, valamint a legkorszerűbb diagnosztikus és terápiás eszközök segítik a munkámat. Vallom, hogy barátságos, jó hangulat mellett a gyógyítás hatékonyabb és a gyógyulás is sokkal könnyebb. Szerencsésnek érzem magam, mert megtaláltam azt a hivatást, amivel a hozzám forduló páciensek számos problémáját orvosolni tudom, és a saját életemet is teljesebbé tehetem.
Orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem 2009-ben, szakképzésemet a Dél-pesti Kórházban és a Mária utcai Szemészeti Klinikán töltöttem. Szakvizsgám óta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban dolgozom. 2017-ben PhD tudományos fokozatot szereztem, jelenleg is több nemzetközi klinikai tanulmányban veszek részt. A betegellátás során – a gyermekszemészet kivételével – a szemészet teljes spektrumát igyekszem művelni.
Jelenleg a refraktív sebészeti beavatkozásaim középpontjában a lencse csere műtéti megoldása áll. Igyekszem a szemészet minden területén eddig szerzett tapasztalatomat a betegek javára fordítani. Célom, hogy a refraktív beavatkozások után elégedett páciensekkel találkozzak.
2004-ben a Szegedi Tudományegyetemen általános orvosi diplomát szereztem. Utána felvételt nyertem Szegeden a szemészeti rezidens képzésbe, melyet másfél évre megszakítottam, Ausztráliába költöztem. A képzést az ország egyik legjobb intézményében, Budapesten a Szemészeti Klinikán folytattam. 2012-ben kiválóan megfelelt minősítésű szemészeti szakvizsgát tettem.
Szakvizsga után a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztályán dolgoztam, miközben folyamatosan képeztem magam és több szakrendelésen is állást vállaltam. Itt lehetőséget kaptam rá, hogy az elméleti tudás mellett a műtétek széles skáláját is magas színvonalon elsajátítsam. Szürkehályog műtéteket később egynapos sebészet keretében más intézményben is végeztem.
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen kiváló klinikán, ilyen kiváló csapattal dolgozhatok együtt.
Orvosi képzésemet a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, és a bécsi Medizinische Universität Wien-en töltöttem. 2018-ban szereztem diplomát, majd a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján kezdtem dolgozni. Rezidensképzésem végeztével kiválóan megfelelt minősítésű szemészeti szakvizsgát szereztem, melyet 2023 őszén a European Board of Ophthalmology nemzetközi szakvizsgája követett. Több külföldi és magyar nyelvű közlemény első, illetve társzerzője vagyok. Rendszeresen részt veszek és előadok hazai és nemzetközi kongresszusokon, továbbképzéseken. Tagja vagyok a Magyar Szemorvostársaság Orbita szekciójának. Magyar és német nyelven oktatom a szemészetet az általános orvos- és fogorvostan hallgatók számára az egyetemen.
Szemorvosi munkám során az általános szemészeti betegségek kezelésén túl a klinika Orbita Betegségek Munkacsoportjában dolgozom, ahol szemüregi betegségek ellátásával foglalkozunk, fokozott tekintettel a Basedow-kóros páciensek szemészeti tüneteire. Munkánk során kiemelt fontosságú, hogy pácienseink ne csak orvosi szempontból, hanem szubjektíven is gyógyultnak érezhessék magukat, ezért a szemhéj esztétikai (szemhéjplasztika, Müller-izom műtét) beavatkozásai is szerves részét képezik gyógyító tevékenységünknek.
2009-ben diplomáztam a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A tudományos diákköri pályamunkámat is lézeres látásjavító műtétek eredményeiről írtam, amelyből több publikáció is született. Pályámat a Debreceni Szemklinikán kezdtem, majd a szakképzésem utolsó éveit Angliában fejeztem be. Ezek az évek meghatározták későbbi pályafutásomat. Különösen érdekeltek a különböző műtéttechnikai megoldások, volt szerencsém a szemészeti szakma kiemelkedő alakjaitől tanulni, és a szemsebészetet napi szinten gyakorolni. Nagy örömet találtam a szürkehályog sebészetben, amivel napok alatt visszaadhatjuk kedves pácienseink látását. 2016-ban szakvizsgáztam kiválóan megfelelt minősítéssel. Szakorvosként a Pécsi Szemészeti Klinikán majd ismét a Debreceni Szemklinikán dolgoztam, ahol a szemészet teljes spektrumát volt szerencsém gyakorolni. Budapesten 2022 óta élek és azóta teljes időmet szürkehályog és tiszta lencse műtétek végzésének szentelem prémium lencse beültetéssel, mára 1000 feletti műtétszámmal rendelkezem. Fontosnak érzem, hogy rendszeresen képezzem magam szakmailag, emellett folyamatosan tanulok magamról és másokról is. Felsőfokon beszélek angolul, és középfokon németül.
Vezető asszisztens
Optometrista
Optometrista / Asszisztens
Asszisztens
Saint James Szemészeti Központ
1026 Budapest
Szilágyi Erzsébet fasor 33-35.
Email:
Tel: +36 1 788 2927